Én már elolvastam-átfutottam a Panelt, és gratulálok a kedves-lelkes társaságnak. Természetesen vannak benne hibák - a már említett elválasztási hibákon kívül az idegen nevek ragozásához javasolnám időnként elővenni az éppen aktuális helyesírási szótárt, vagy legalább egy kis következetességet cikken belül. A tördelésben pedig az árva és fattyúsorok kiküszöbölését mindenképpen kívánatosnak tartanám.
De a tartalom a lényeg.
Amely nagyon egyenetlen. Egyértelműen érződik, ki a profi újságíró és kinek szokatlan, hogy a nyilvánosság elé szánt sorokba rendezze a gondolatait, de nincs ezzel semmi baj, ez a fanzin lényege.
- Disznóól - alapos és jól megírt darab, csak az zavart benne, hogy az első bekezdésnek sehogy sem akart vége lenni...
- Japon - nekem ez volt a legérdekesebb, rögtön kedves is támadt beszerezni a kötetet, hátha tudok belőle meríteni az FF-be. A témában tudom még ajánlani a Boilet-Peeters páros Love Hotel című kiváló albumát, abban is megvan a Balázs által említett "lost in translation" fíling.
- A Marvel ma - Tomi alapossságához nem fér kétség, de az is kiderül a cikkből, hogy számára a Marvelen kívüli világ terra incognita, hisz azt állítja, hogy a Spider-Girl lehet az első olyan szuperhősnő, akinek a saját sorozata eléri a 100.-ik számot. A Wonder Woman első sorozata ennél jóval messzebb jutott, sőt, már a második is túlvan a 200.-on.
A Pulse-nál én mindenképpen megemlítettem volna kiváló elődjét, az Aliast, elvégre annak a főszereplője, Jessica Jones a központi figura ebben a sorozatban is.
A New Avenegersről alkottt véleménye szöges ellentétben van egy későbbi cikkíróéval - talán érdemes lett volna ezt kiemelni és egy oldalon tálalni a kettőt, "pro és kontra".
- A Torony - kedves ajánló ez a cikk, de talán a téma megérdemelne egy mélyebb elemzést is. És kézzel-lábbal tiltakoznék az ellen, hogy Trondheim rajzai akár csak első nézésre is gyermetegnek tűnnének. Ez legfeljebb a magyar olvasó számára igaz, akinek még nagyon szokatlan ez a stílus. "Ott" nem.
- Kalyber Joe - mint már mondtam, van, akinek érződik, hogy rendszeresen ír kritikákat.
- Kingdom Come - ehhez tudok a legkevésbé hozzászólni, mert nem ismerem a sorozatot, és nem is vágyom rá, hogy megismerjem. Alex Ross festett álrealista szuperhőseit csak borítókon tudom elviselni, teljes történetekben énrám a szándékolt hatásnak pont az ellenkezőjét gyakorolják. Annyit kivettem a cikkből, hogy a szerzőnek más a véleménye.
- Kemény fába - ezt a cikket azért nem értem igazán, mert az Ultimate Wolverine/Hulk sorozatnak még korántsincs vége, tehát korainak tartom kritikát írni róla. Ez olyan, mintha egy filmről kimennénk az első félóra után...
- Kázmér és Huba - talán ez a cikk az, ami a leginkább elkapja a fanzin lényegét. Értem ezalatt, hogy olyan valaki írta, aki imádja a stripet, és ez nem arra készteti, hogy szociológiai mélyelemzést írjon róla, és ad egy teljes listát is a kötetekről.
- New Avengers - jól megformált és alátámasztott vélemény, bár én inkább a másikkal értek egyet. Úgy gondolom, Bendis eddigi munkássága alapján meg lehetett volna adni neki a bizalmat, hogy a Sentry nem egy sima "kis Superman", ahogy az egyébként a Sentry minisorozatban szépen ki is bontakozik.
- X-Men rajzolók 1 - hűha, ez aztán a merész vállalkozás. Szerintem hosszúra sikeredett, vannak benne ismétlések, és nem mindig világos, hogy az egyes bekezdések milyen logika szerint követik egymást. Tárgyi tévedést nem találtam benne, kihagyásokat igen: ha már Byrne-nél megemlítette a szerző a Babe-et, mint She-Hulk paródiát, arról is illett volna szólnia, hogy Byrne csinált egy helyenként roppant szellemesen parodisztikus She-Hulk sorozatot is. Még a Next Men is belefért volna cikkbe. Barry (Windsor)-Smithről elmondtam volna, hogy milyen kitűnő Daredevilt csinált a hatvanas évek legvégén.
A "minden út az X-Menhez vezet" tételt pedig kiegészíteném azzal, hogy sajnos, a Marvel nem mindig becsülte meg kellőképpen a legmenőbb sorozatát azzal, hogy igyekezett volna mindig a legizgalmasabb rajzolókkal megtisztelni...
- Hartigan, Marv... - erről a cikkről Kemenes Tamás beszélt a fesztiválon a "Marveles" fórumon. Akkor még nem olvastam, most már persze tisztábban látom, hogy miért példálózott vele. Nagyjából ugyanazokat a gondolatokat fogalmazza meg a szerző, mint amiket mi is elmondtunk, miszerint a képregény-adaptációk többsége tudatosan nem is kísérletezik azzal, hogy a képregényt adja vissza kockáról kockára. Kivétel a Sin City.
Egy dolgot hadd mondjak el a "panelek közti képekről". A "jó" képregényben ilyenek nincsenek, mert a panel nem egyetlen kép, hanem egy képsornak a zanzásítása. Ahogy Kertész Sándor mondta a nyáron a Gödörben: a képregény lényege, hogy minden egyes képen egy sosem létező pillanatot ragad meg - egy mozgássor, egy beszélgetés, egy verekedés, stb. "jellemző momentumát" ábrázolja, és ebben benne van minden, ami az előző panel és a következő panel között történt. Ha így nézünk a képregényre, akkor azt látjuk, hogy egy filmrendezőnek tulajdonképpen "csak" az a dolga, hogy megfelelően szétbontsa ezt a jellemző momentumot.
- Fazekas Attila interjú - nagyon komoly munka, elismerésem a riporternek. Viszont Attila több meglátásával sem értek egyet, ebből kettőt emelnék ki, amelyek össze is függenek.
Azt mondja, Botond Asterix távoli rokona, de annyira magyar, hogy külföldön talán nem is értenék. Az igazásg ezzel szemben az, hogy Asterix egy hihetetlenül leleményes szómágusnak, René Goscinnynak a találmánya, aki volt olyan nagy művész, hogy a mai francia társadalom leglényegesebb kérdéseit úgy tudta beleágyazni egy (ál)történelmi környezetbe, hogy azzal valóságos népnevelőként több nemzedéket is ráébresztett a sablonos gondolkodás, a rutinból történő cselekvés fonokságaira, és az egész ország együtt nevetett - saját magán. És bármennyire is specifikusan francia, a világ számos részén megértik, értékelik. (A Goscinny halála után készült részeket most ne emlegessük.) Botond ezzel szemben sokkal inkább egy amolyan generikus mini-Robin Hood, humora nagyon egyszerű és nélkülözi ezt a többrétegűséget, amelynek köszönhetően szélesebb - akár csak a mai magyar olvasók táborán belül szélesebb - közönséghez eljuthatna. Tehát nem az a "baj" vele, hogy túlságosan nemzetspecifikus.
A másik: Attila teljesen jól látja, hogy vannak területek, amelyeken a magyar képregénynek abszolút felesleges megpróbálni felvenni a versenyt külföldi vetélytársaival. Igaz ez persze a magyar filmre is, a magyar irodalomra is. De ellentétben az utóbbiakkal, a magyar képregény még nem találta meg azt a sajátosságot, amellyel megszólíthatná a hazai közönséget.
És ebben van Attila alapvetően téves helyzetértékelése: noha jól azonosítja be a "magyar témakört", a korábbi sikerekre és feltehetően saját érdeklődési területére bazírozva azt gondolja, hogy ez a magyar történelmi képregényben rejlhet. Nem: a magyar képregénynek nem a múltba kell menekülnie, hanem a mai valóság felé kell fordulnia. És ezt egyébként éppen Fazekas Attila jól is műveli: a Farkas Győző történeteket ő maga sem veszi komolyan, pedig mennyi mindent elmondanak a maguk módján a mai magyar közgondolkodásról, viszonyokról. A Szexi történetei viccesek, nem kell őket komolyan venni, de azért mégis van bennük valami a Bujtor-filmek által is táplált félig igaz, félig vágyálom/rémálom balatoni kalandérzésekből, amelyek valóban nagyon is magyarok.
Azt is mondja Attila, hogy a Karvalyos zászló az egyik olyan műve, amire a legbüszkébb. Épp tegnap kaptam tőle ajándékba a Botondnak azt a számát, amelyben ennek a képregényének az első része olvasható. Elnézést, de ez a mű olvashatatlan. A rajzok elsőrangúak és biztos vagyok benne, hogy a végzett kutatások alaposak, de ami a szöveget illeti, egyszerűen emészthetetlen és élvezhtetelen annak, akit nem érdekel nagyon-nagyon ez a téma. Márpedig miért is érdekelné? Még a közeli múltunk sincs feldolgozva, sehol egy olyan képregény, amely például a Napfény ízéhez hasonlóan mesélné el a huszadik századunkat - akkor meg miért gondoljuk azt, hogy egy ilyen sokmagyarázatos, még több magyarázatra szoruló, korántsem tisztázott történelemtudományi alapok jó ismeretét feltételező nagyregény bizton számíthat a mai olvasó figyelmére, érdeklődésére? Az sem derül ki belőle, hogy kik a "jók", hogy a sorozatos háborúknak melyek a gazdaságpolitikai okai, hogy miként alakulhatnak úgy a szövetségi rendszerek, ahogy alakulnak, és erősen belekeveredik az a szemlélet, amely a törzseket a modern nemzetek előképeinek tekintik, nem pedig egy adott úr (úrság-ország, ahogy magában a képregényben is olvasható) személyes/családi tulajdonának.
- Aleksandar Zograf - erre az elemzésre nagy szükség volt, jól kiegészíti a kitűnően válogatott Zograf kötetben olvasható méltatást.
- Short message service - jó, de kár volt ennyire lekicsiníteni... no de majd a Bürokratákban!
Még egyszer gratulálok a gárdának, remélem, sokáig bírják szufflával és nagyon örülnék, ha mások is követnék a példájukat! Legyen sok fanzin!